info[kukac]babychameleon[pont]hu

Blog

5 ajándék ötlet kisbabádnak (magadnak?) gyereknapra

Ahogy azt már sokszor olvashattátok, a Baby Chameleon –nál nagyon hiszünk a tudatosságban, az élet bármely területéről legyen is szó. Így vagyunk ezzel akár a gyereknevelés-, akár a babaholmik vonatkozásában is. Miért lenne hát másként a gyereknap kapcsán, az ajándékozásnál? Annál is inkább, mert a legkisebbeknek a gyereknap, de maga az ajándék is, leginkább semmit nem jelent. Azaz, még nem úgy tekintenek rá, mint egy nagyobb gyerek. Még nem kötnek érzelmeket egy-egy „vágyott” játékhoz, például. (Vágyott, értsd: a Mire vágyik Read More...

Még 3 érv az utánvét ellen plusz riposzt

Szokásunktól eltérően a hét elején is jövünk egy poszttal, mert a múlt heti bejegyzésünk egyes fórumokon kavart egy kis port. (Egyúttal minden idők egyik legolvasottabb posztja is lett, köszönjük nektek!) Az utánvét, mint fizetési-kézbesítési mód volt a téma, és az, hogy miért is döntöttünk úgy, hogy a Baby Chameleon webshopban nem tesszük lehetővé az utánvétes rendelést. Többen abbéli aggodalmukat fejezték ki, hogy ez által sok lehet a lemorzsolódás, mivel sokan bizalmatlanok a webshopokkal szemben. Sőt, később többen is mutatták EZT Read More...

3 ok, amiért nincs utánvét egy webshopban

A Baby Chameleon megalkotásakor, és a működésünk kezdetekor egy ideig dilemmáztunk azon, hogy legyen-e lehetőség utánvét-re a termékeink megrendelésekor. No, azért hosszú hetekig tartó fejtörést nem okozott a kérdés, hiszen, őszintén szólva, több volt a kontra, mint a pro. Mégis, érdekes tapasztalat volt végiggondolni a dolgot, mind vásárlói, mind üzleti szempontok alapján. Természetesen, mindenki elfogult a saját termékeivel és márkájával, valamint az ügymenetével szemben. És tudjuk, hogy a meghozott döntésünk akár vevőket is elriaszthat a vásárlástól –köszönhetően a sok negatív Read More...

Mit ajándékozzunk egy nem első gyerekes anyának?

Második-harmadik-sokadik gyermekét váró anyák(nak) már nem igazán szoktak  babaváró bulit szervezni. Így hát, azoknak, akik mégis szeretnék meglepni rokonukat, barátnőjüket, nem csak az alkalmat megtalálni nehéz egy ajándék átadására, de már magának az ajándéknak a kitalálása is fejtörést okozhat. Az első babának már beszereztek mindent. A nagy testvérrel szerzett tapasztalatok alapján már elvileg olyan dolog sem nagyon lesz, amire magától ne gondolna a kismama. Mihez kezdjünk hát? Adunk néhány jó tanácsot. 1. Babakönyv Mármint olyan, amibe a kis jövevény első dolgait lehet Read More...

Mivel játszon a baba?

Nem biztos, hogy a játékboltosok szívébe fogom magam lopni ezzel a bejegyzéssel, de ha már egyszer zászlómra tűztem a tudatosság szót, valamint egy életre szívembe zártam a kisbabákat, muszáj megírnom. Persze, a pénzköltés az esetek kiemelkedően jelentős részében érzelmi indíttatású. És különösen, kétszáz százalékosan igaz lehet ez akkor, ha a legféltettebb kincsünknek, a gyermekünknek vásárolunk. De sajnos ezek a fennkölt érzelmek nem adnak több fizetést, nem lesz tőlük magasabb a családi pótlék, és az üzletek sem tudják e miatt kedvezményesen Read More...

5 + 1 kiegészítő, amit tavasszal mindenképp tegyél a babakocsiba

Nyakunkon a tavasz – még ha ez a tényleg bolondos április még erőlködik is egy kicsit a hideggel és az esővel. Ilyenkor a legtöbben bajban vagyunk az öltözködéssel, az egyéb funkcionális „magunkkal vivendőkkel”. A dilemma a szokásos. Lesz-e eső vagy sem? Vigyek-e esernyőt vagy csak cipelni fogom? Reggel még fázok, napközben meg folyik rajtam a víz.  Ennél már az állandó kánikula is jobb, mert legalább kiszámítható. Na, most akkor interpretáljuk ugyanezt egy kisbabára! Nála is megvannak ugyanezek vagy a hasonló Read More...

Ha repülőn születne gyereked

Mond nektek valamit a – szabad fordításban: Hontalanság („állampolgárság nélküliség”) Csökkentésére Irányuló egyezmény? Ez egy 1961-ben az ENSZ országai által elfogadott egyezmény, melyet eredendően az 1954-ben a Hontalan Személyek Jogállásáról szóló Egyezmény protokolljának szántak. (S mely Magyarországra is érvényes.) De, hogy hogyan jön ez ide? Egy cikkben olvastunk arról, hogy mi történik, amikor egy baba a levegőben lévő repülőn születik, és, hogy milyen lesz az állampolgársága? Többek között ezt határozzák meg a fenti egyezmény(ek) alapján, a következőképpen: „Amennyiben a járat egy olyan Read More...

A lányos apák 3 legfontosabb küldetése

Körülbelül egy hónapja már, hogy írtam arról, hogy milyen számomra apának, lányos apának lenni. Akkor ott ígértem, hogy mesélek majd arról, hogy hogyan gondolom-tervezem, hogy felnőjek az ezen új identitásom állította kihívásokhoz. Erről olvashattok ebben a bejegyzésben. Röviden összefoglalva: 1. Tanítsuk meg gyermekünket arra, hogy jó nincs rossz nélkül! Az árnyékos oldal is az élet része, meg kell tanulni átvészelni és kezelni az ilyen időszakokat. 2. Mutass példát! A te életed nem csak hatással van az ő (jellem-)fejlődésére, de nagyban meg is Read More...

7 tipp a háztartás vezetéséhez kisbaba mellett

Háztartás kisbaba mellett. Kinek mi jut erről eszébe? A legtöbbeknek egy hatalmas kihívás. Szervezési probléma? Time management bajok? Vagy egyszerűen csak bénázok? Hogyan lettem rend- és tisztaság mániásból „nemtörődöm” háztartásbeli? Pedáns, független nőből mikor lettem házicseléd? Tényleg csak nálam fut állandóan a lakás? Satöbbi. Akinek gyereke van, abban biztosan felmerült már egyik-másik a fenti kérdések közül. Tényleg ennyire nehezen fenntartható egy háztartás kisbaba mellett? Nos, nem lehetetlen, de valóban, sokkal nehezebb, mint azelőtt volt. Kezdetben, mikor a baba pici, csak rá Read More...

5+1 tipp: Hogyan spóroljunk a gyerekruhákon?

Különösen a csecsemők, de a nagyobb gyerekek növekedése is, legyen szó a magasságról, testtömegről vagy akár a fej körfogatáról, nagyon sok mindentől függ. Többek között a születési méretektől, genetikai tényezőktől, az anya állapotától és táplálkozási szokásaitól mind a terhesség előtt- és alatt, függ attól, hogy anyatejet kap-e vagy tápszert, és akár környezeti hatásoktól is. Meglehet, van egy sztenderd, aminek mentén meg szokták mondani, hogy például egy babának valahány hónapos korában mekkorának kell(ene) lennie, mégis, az csak erős becslés. Az ettől Read More...
;