info[kukac]babychameleon[pont]hu

Blog Post

Még 3 érv az utánvét ellen plusz riposzt

Szokásunktól eltérően a hét elején is jövünk egy poszttal, mert a múlt heti bejegyzésünk egyes fórumokon kavart egy kis port. (Egyúttal minden idők egyik legolvasottabb posztja is lett, köszönjük nektek!) Az utánvét, mint fizetési-kézbesítési mód volt a téma, és az, hogy miért is döntöttünk úgy, hogy a Baby Chameleon webshopban nem tesszük lehetővé az utánvétes rendelést.

Többen abbéli aggodalmukat fejezték ki, hogy ez által sok lehet a lemorzsolódás, mivel sokan bizalmatlanok a webshopokkal szemben. Sőt, később többen is mutatták EZT a cikket – a poszt megjelenése után néhány nappal. Ez a cikk, bár első ránézésre valóban komoly aggodalomra ad okot, bizonyos szempontból pont, hogy a mi álláspontunkat támasztja alá. Hogy hogyan? Akkor kezdjünk is bele!

Baby Chameleon. Utánvét. Riposzt.

Először is, röviden foglaljuk össze, hogy miről szólt az első cikk. Három indokot írtunk meg, hogy miért nincs a webshopunkban utánvét.

Az első az, hogy az utánvét csak egy vélt biztonságot ad. Azért, mert a csomagot csak akkor veheted át, ha azt kifizetted már a futárnak. A futár nem várja meg, hogy kibontsd a csomagot, és ha megvárná is, már kifizetted neki, és akkor sem adhatja vissza a pénzt, ha az új iPhone-od helyett csak húsz deka jól becsomagolt fűrészport kapsz. Így hát, az utánvét legfeljebb attól védhet meg, hogy egyáltalán valamit kapj a pénzedért.

A másik okunk az, hogy nincs titkolni valónk. Bár nem szeretünk reflektorfényben lenni, minimális kis netes kutatással nagyon könnyen megtalálhattok minket.  Saját fotós profilokkal vagyunk fenn a Facebookon és saját telefonszámainkról hívunk benneteket. És van egy hét hónapos picike  kislányunk, akinek a beceneve adta a márkanevünk ötletét is. Így nem csak etikai és morális alapon, de érzelmi oldalról is elkötelezettek vagyunk a magas szintű és korrekt szolgáltatások és termékek mellett. Bízunk benne, hogy vannak, akiknek ez még számít és mond valamit.

És végül, költséges. Nem nekünk: neked. Főleg a mi esetünkben, mert kicsi, kezdő webshopként még nem küldünk napi 10-20 csomagot, ahol már nyilván, a futár cég is jelentős kedvezményeket tudna adni.

Nos, röviden ezek voltak a múlt heti cikkben, amely után aztán jöttek az óva intő szavak és a fent linkelt cikk. Kezdjük akkor a „riposzttal”: hogy miért támasztja alá ez a cikk, legalábbis bizonyos módon a döntésünk és a véleményünk helyességét.

A cikk, ha nem olvastad volna, összefoglalva arról szól, hogy egy tavaly óta működő webáruház, szinte egyik napról a másikra bezárt, az előre utalt rendeléseket pedig nem szállította le, több száz károsultat hagyva így hátra. És a cikk egyik tanulsága, részben helyesen, hogy nem utánvéttel vásárolni új webáruházaktól nem biztonságos, illetve, hogy, idézzük:

az előreutalásos online bankkártyás fizetés sem jelent kockázatot.

Nos, a cikkel abban mindenképp vitatkoznánk, hogy a nem utánvéttel való vásárlás nem biztonságos új online üzletekben. Hogy ne menjünk messzire, a mi webshopunk erre az egyik, remélhetőleg nem üdítő kivétel. De, nem akarjuk elviccelni a dolgot, értjük a mondanivalót és annak jogalapját, és e miatt, sajnos, ahogy írtuk is, részben, jogos a felvetés. (Az előző posztunkban tárgyaltak miatt azonban ezt magunkra kifejezetten nem tartjuk érvényesnek, gyertek nyugodtan! Fogadjunk, hogy elégedettek lesztek? Kihívásunkat lásd a cikk végén!)

A másik tanulság viszont a cikkben is említett banki szolgáltatás, a chargeback. Ez nyersfordításban visszatöltést, „visszaterhelést” jelent. A gyakorlatban pedig azt jelenti, hogy amennyiben a kifizetett árut nem kapod meg, akkor a bankod megkérheted, hogy igazoltassa a webshoppal, hogy megtörtént a teljesítés, azaz, hogy a megrendelt árut megkaptad. És, amennyiben ennek a shop nem tud, vagy nem akar eleget tenni, akkor a bank visszautalja a pénzed – és majd ők, „lebokszolják” a többit a webshoppal, akár bankközi együttműködések árán is.

Hogy az általunk anno említett előzetes átvilágítás után esetlegesen felmerülő, és a citált cikkben említett nem várt helyzeteket elkerülhesd, továbbra is bátorítunk egy külön, csak online vásárlásaid fedezésére használt, limitált forgalmú bankszámla nyitására, vagy, mobiltárca jellegű szolgáltatás használatára. Így adatlopás esetén alapból limitált az az anyagi kár, ami érhet téged.

Eddig hát a riposzt, most pedig térjünk rá a folytatásra, azaz a további három indokra, amit miatt el mertük vetni az utánvétes vásárlás lehetőségét. Az első kettőre egy-egy olvasónk hívta fel a figyelmünket, köszönet nekik érte!

1. Kényelem

Sokaknak, köztük nekünk is, annyira alapvető már az online, bankkártyával történő vásárlás és fizetés, hogy a talán legkézenfekvőbb dolgot kihagytuk a listánkról. Ez pedig a kényelem. Nem kell apróznod, borravalóznod, pont kiszámolnod az összeget. Nem kell felállnod sem a székedből. Még a netbank felületedre sem kell bejelentkezned.

Fogod a kártyád, beírod róla a megfelelő adatokat, és kész vagy. Ha beregisztrálsz egy webshopba, vagy egy online fizetést lehetővé tevő rendszerbe, elég csak egyszer megtenned ezt is. A legközelebbi vásárláskor már legfeljebb csak jóvá kell hagynod, hogy a már egyszer megadott és elmentett fizetési adataiddal szeretnél most is fizetni. Egy kattintást, majd még egy a jóváhagyásra, és tádááám: fizettél is.

Még valami, amivel alá tudjuk támasztani a bankkártya használat előnyeit, még akkor is, ha valamiért valahol mégis utánvéttel rendeltél. Ez pedig az, hogy a legtöbb esetben már a futárnál is tudsz kártyával fizetni. Nem vártad épp a futárt? Vagy tudtad, hogy jön, de nem volt időd pénzt levenni az automatából? Esetleg csak nagy címleted van, ő pedig nem tud visszaadni? A megoldás a bankkártya.

Talán, ezt túl is ragoztuk.

Baby Chameleon. Nincs utánvét. Riposzt.

2. Bizalom kérdése

Sokan, mi több, rengetegen vásárolnak világszerte, de csak kis hazánkban is kínai online webshopokról, mint például az Aliexpress. Ahol, bár létezik vásárlóvédelmi rendszer, és szintén fizethetsz mobiltárcás szolgáltatáson keresztül, de kérdem én: ha ott fizetsz előre, épp itthon ne tennéd? Csak, mert ezeken az oldalakon nincs utánvétes lehetőség, mégis nagyon jól működnek.

Holott, ha nem jó a méret, mit csinálsz? Ha nem jó a minőség, hol érvényesítesz garanciát? Ha egy adott márka egy adott termékét megvásárolod, és kiderül, hogy hamisítványt kaptál, hogyan bizonyítod az igazad? Persze, pont az Aliexpress-en, eddig, ha rendeltünk valamit, és gond volt, mindig megnyugtatóan zárult a történet (ehhez persze kell tudni angolul). De legtöbbször azért rendelünk valamit, mert tényleg meg szeretnénk kaparintani az adott dolgot. És, ha a vége az is, hogy visszaáll a kiindulási állapot, azaz, ha vissza is kapod a pénzed, a végén te csomag nélkül maradsz, és biztos lehetsz benne, hogy a bankod így is, úgy is le fog vonni valamekkora összeget a tranzakcióért.

Így tehát, ha már Kína felé teljes bizonyossággal utalsz, és itthon is él a vásárlók védelme, miért nehezítenéd meg mindkettőnk dolgát?

3. Kockázat

Az előző poszt alá valaki ezt írta kommentbe: kockázat nélkül nincs haszon. Éles szemmel észre véve, hogy ez nekünk, vállalkozóknak igenis kockázat. És, utalva arra, hogy nekünk kockáztatnunk kellene. És, hogy mi a mi kockázatunk?

Nos, ugye a jóhiszemű webshop legnagyobb félelme az utánvét kapcsán az, hogy ha a megrendelő nem veszi át a csomagot, akkor a szállítási költséget a webshop kell, hogy fizesse. A mi esetünk a Baby Chameleon kapcsán pedig még terheltebb, hiszen termékeink kizárólag kérésre, egyedi megrendelésére készülnek. Így, ha az utánvét miatt előre megvásárolunk egy bizonyos kelmét, vagy egy speciális mintás anyagot, amit utána el sem tudunk adni, az alkalmasint megsokszorozhatja a kockázatunkat és nettó veszteséget okoz. Hol van hát az egyensúly?

De tudod mi? Vállalkozóként azt kívánjuk, hogy bárcsak itt kezdődne a kockázat! Az utánvétnél. De ahogyan az előző bekezdésből is látszik, ez nincs így. És akkor még nem is beszéltünk a vállalkozásokat terhelő további kockázati tényezőkről. De természetesen ennek a posztnak ez nem témája, és annak látszatát sem szeretnénk kelteni, hogy sírás-rívás van.

Sőt! Szerencsére vagyunk abban a helyzetben, hogy a saját vállalkozásunkról lévén szó, úgy alakítjuk azt, ahogyan nekünk kényelmes, ahogy mi szívesen foglalkozunk vele. Így az üzletpolitikánk is olyan, amilyet mi szeretnénk. (Vállalkozni jó!)

Végül még két dolog. Az egyik, hogy örülünk a posztunk elején megidézett cikknek – már, hogy annak, hogy megjelent. Hisszük és valljuk, hogy tanulni a rossz tapasztalatokból lehet, és az ehhez és a mienkhez hasonló cikkek, posztok mindig hoznak egy új látásmódot, egy új hozzáadott értéket, mely által mindannyian egyre tudatosabbá és előrelátóbbá válunk. Mondhatni, ezek a cikkek segítenek mindenkit asszimilálódni korunk újszerű vívmányaihoz.

A másik. Azért, hogy mindenkivel megízleltethessük, hogy milyen jó tapasztalatokkal „távozni” egy webshopból, online vásárlás kihívást hirdetünk! A kommentben bejelentkező első 10 fő bármilyen termékünkből, ha 10 000 Ft felett vásárol, ajándék wellsoft takarót kap.

Ezen túl, amennyiben elégedetlen a szolgáltatással, például nem kapja meg a megrendelt termékeket, vagy azok nem olyanok, mint ahogyan le van írva, vagy úgy egyáltalán, a kiszolgálás során bármi olyat tapasztal, ami összeegyeztethetetlen azzal, ami egy jó nevű webshop mércéjével mérhető… a teljes pénzvisszafizetésen túl még az ajándékot is megtarthatja.

Az ajánlat egyértelműen troll-tevékenységet folytatókra kifejezetten nem vonatkozik. A többiekre az első 10 kommentig vagy a héten péntek (05.12.) éjfélig. Ez az ajánlat alapvetően mindenkire érvényes már egy hete körülbelül, de most, csak a blog olvasók kedvéért: újra kezdjük.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló okosságainkról: kövesd a Facebook oldalunkat vagy iratkozz fel hírlevelünkre ITT.

;